Veszteségek - nálunk járt a róka

November 19-én elvitte a róka a gyönyörű kakasomat, a japán kotlóst az egyik csibéjével és a Margit tyúkomat. Nagyon fájdalmasan érintett a dolog, mert ők voltak életem első szárnyasai, és nem terveztem, hogy terítékre kerülnek (a kakast nem esszük meg, mert nélküle nincs kiscsibe; a japán kotlóst nem esszük meg, mert nagyon jó anya; a kiscsibét nem esszük meg, mert tyúkocska lett belőle, ő is nagyon jó anya lesz majd, plusz a japánok szépen tojnak; a Margit meg a Margit, a kedvenc tyúkocskám, aki nem tojik, nem kotlik, viszont olyan buta és szelíd, hogy muszáj szeretni, ezért nem esszük meg). Mindegyiküket közel engedtem magamhoz, előbbi okból kifolyólag (vagyis azért, mert "úgysem esszük meg"). Mindegyik egy külön egyéniség volt. Még az a hatalmas kakas is olyan nagyon szelíd volt... Együtt dolgoztunk a kertben, amit én összegereblyéztem, azt ők átnézték, megkapirgálták. Olyan boldogok tudtak lenni egy-egy ilyen közös munka során (jó, jó... nem kérdeztem tőlük, maguktól meg nem mondták, de látszott rajtuk, hogy mennyire elégedettek). 

Hátul a kotlós, elöl a nagyra nőtt csibéi. A jobboldali maradt meg az állományból, egyedül.

Margitkám is odalett...

A gyönyörű, hatalmas és szelíd kakas is rókaeledelként végezte. 

És akkor jön egy ilyen büdös róka, és véget vet mindennek... Egy kiskakas maradt csak meg, a japán kotlós másik csibéje. Aznap reggel láttam, hogy kint van a kiskakas itt elöl, a kertben. Kicsit furcsállottam, hogy mit keres itt egyedül, ráadásul esőben, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Aztán, amikor pár órával később még mindig itt ázott az esőben, ahelyett, hogy behúzódott volna a helyükre, már nagyon furcsállottam a dolgot. Mikor bementem az ólba, láttam, hogy a többieknek hűlt helyük. Először azt hittem, valaki meglovasította őket, de aztán kimentem még egyszer, jobban körülnézni, és megtaláltam a maradványokat. Így már értettem, hogy miért nem mert bemenni a kiskakas. Valószínűleg végignézte valahonnan a mészárlást. Kész csoda, hogy ő megmenekült. Az egész az én hibám. Sosem zártam be a szárnyasokat, még éjszakára sem, teljes szabadságban éltek a kertben. Amíg itt voltak a kecskék, nem is volt semmi probléma soha, még csak próbálkozás sem volt a ragadozók részéről (kivéve, amikor egy nagy madár elvitte a sárga kiscsibét). Ráadásul két-három hete láttunk egy rókát az iskolánál, ami kb. 5 percre van tőlünk, és én mégsem zártam be őket, azt hittem, hogy velünk ilyen nem történhet meg. Most, hogy mesélgetem a faluban a történetet, innen is-onnan is hallom, hogy a napokban egész utcákat raboltak végig a rókák. És ezzel még nincs vége a történetnek. 

Meg fogom csinálni az ólat rókabiztosra, de addig a kakaska itt alszik a bejárati ajtó mellett a kutyaházban, elbarikádozva, hogy meghalljuk, ha esetleg újra jönne a róka. Amíg nincs kész az ól, addig nem tudok idehozni egy másik állományt, viszont nagyon sajnáltam a kis túlélőt, hogy itt kapirgál egyedül, ezért szombat reggel vettem mellé egy gyönyörű, fiatal tyúkocskát. 

Egész nap barátkoztak, aztán estére megfogtuk mindkettőt, és betettük a kutyaházba. Még aggódtam is, hogy nehogy bántsák egymást, aztán megnyugodtam, mert csendben voltak. Kitti szülinapját tartottuk éppen, nagy volt a házban a sürgés-forgás, bele sem gondoltam, hogy talán nem kéne úgy kiengedni a Pupit, hogy itt vannak a csirkék az ajtó mellett. Szóval, kiengedtem. Kb. 20 percet lehetett kint, amikor egyszer csak nagy csetepatéra lettünk figyelmesek, percekbe tellett, mire rájöttünk, hogy honnan jön a zaj, és hogy mi is az... Mire kirohantam, a Pupi büszkén letette a küszöbre, a lábam elé az új tyúkocskát. Akkor rúgta az utolsókat. A kotorékeb "kikotorta" a kis tyúkot a kutyaházból, a kiskakas pedig megint végigélt egy vérengzést. Borzasztóan éreztem magam. Mentségemre legyen mondva, hogy délután a Pupi még együtt "kapirgált" a két szárnyassal, igaz, hogy akkor ott jöttünk-mentünk a kertben. Ahogy egyedül maradt velük, rögtön előjött belőle a vadászkutya. A kakaska, a csodával határos módon, megint megmenekült, viszont megint egyedül van. Ma akartam neki hozni egy másik tyúkot, de még gondolkozom rajta, lehet, hogy előbb inkább gyorsan befejezem az ólat.
Róka elleni védekezésképpen pedig két pulit gondoltam beszerezni, ők kint is elvannak az udvaron, és a jószágot sem bántják. Gyöngytyúk is lesz és némakacsa, előbbi az éles hangjával elriasztja a ragadozómadarakat is, utóbbi pedig még a rókának is nekimegy (ezt ma tudtam meg). Mindenekelőtt pedig bombabiztosra alakítom a hálóhelyüket. Nem akarok több veszteséget szomorúságot.