A nyúl, az ideiglenes lakcíméről, ismeretlen helyre távozott. Ismételten.
Gizi bá', az egyik őrjöngéses házőrzési mutatványa közben, levert egy befőttesüveget az előszobaablakból. Ez tulajdonképpen jó hír, mert az eddigi gyakorlat az ablakkitörés volt (összesen 3, azaz három alkalommal).
A kisebbik gyerekem belelépett egy üvegszilánkba - micsoda "véletlen".
Az orvostól hazajövet, frissen kötözött gyereklábbal, elkapott a nagy zuhi. Vártuk már nagyon - "mezőgazdaságilag". Ha már ennyit váratott magára, igazán jöhetett volna tíz perccel később. De nem baj, így legalább tudom, hogy simán lefutok 500 métert, 4 perc alatt, szakadó esőben, 46 kilóval a hátamon.
Este macskát találtam az ajtó melletti virágcserépben.
Befejezésképpen pedig sikerült még egyszer bőrig áznom (hiába no, a kecskéknek enni kell, ha esik, ha fúj).
"Azt az egyet tanuljátok meg, hogy az eső akkor kell, amikor esik." Ez a bölcsesség az alföldi tanyavilágból származó nagyapám szájából hangzott el, miközben ezt a blogbejegyzést fogalmaztam. És milyen igaza van...
És most megmutatom azt a dísznapraforgót, amit tavasszal nem ültettem el. Valószínűleg tavaly, amikor tettem el a magokat, egyet elejthettem. Igazi túlélő növény, nem elég, hogy "nem várt gyerek", még a kecskék zaklatásának is ellenállt. A leveleit azonban egyszer sikerült nekik lelegelniük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése