2014. január 27., hétfő

Diós-Szer - Szövetségben Földanyával

Állattartás, növénytermesztés, egészséges (vegyszermentes) életmódra való törekvés, környezetvédelem, természetes megoldások, a lehetetlen – mint fogalom – nem ismerése.
Nagyjából e szavakkal mutatható be röviden és lényegre törően Szerünk élete.
Két lányommal, nagyapámmal, húgommal, az ő két gyermekével és három kutyával élek Nógrád megye nyugati részén, a Rétsági kistérségben.

Pár szóban az elnevezésünkről

Olyan nevet kerestünk az otthonunknak, amely rövid, frappáns, mindenfajta „nagyzásoktól” mentes, mégis ’sokatmondó’. Mivel van egy pár diófánk a kertben – hatalmas, öreg fák, csemeték és magoncok – és a húgommal egyébként is kötődünk a diófához (ez egy külön történet), ezen kívül pedig még a községünk is „diós”, így az elnevezés első fele eleve adott volt. ’Szer’-nek a nagycsalád által lakott, összetartozó házcsoportot hívták a régi időkben. Mi is tervezzük a bővítést, és ha a tervünk megvalósul, a mi ’szer’-ünk is „közös származású embercsoport településhelye” lesz – kicsiben. Ezért kapta otthonunk a rövid, egyszerű, találó és kifejező Diós-Szer nevet.

Elindulás, útirány

Tősgyökeres fővárosiként, egy hirtelen, de határozott lépéssel elindultam egy úton, amelyen azóta is – hol bukdácsolva, hol erőteljesebb léptekkel/léptékkel, de – haladok. Gyermekkorom nyári szüneteit és a tavaszi, illetve az őszi hétvégéket az Alföldön töltöttem, az Élő- és a Holt-Tisza között, egy kis zsákfaluban. Talán ennek, az egész életemet meghatározó, gyermekkori élménysorozatnak is köszönhető, hogy az utóbbi időben egyre inkább vágytam el a városból, nem szerettem a zajt, a bűzt, a jövés-menést. Végül több esemény együttes hatására kötöttünk ki 2012. augusztusában Édesapám addig nyaralóként funkcionáló, Nógrád megyei családi házában. És bár vágyom vissza az Alföldre, több okból kifolyólag már itt, a hegyek között van az otthonom.

Otthon
Megvan az elképzelésem, hogy hova szeretnék eljutni, és ebből nem engedek. Az azonban elkerülhetetlen, hogy a kevésbé lényeges dolgokban kompromisszumokat kössek, valamint hogy a nézeteimet, egészséges kereteken belül, rugalmasan kezeljem. Követendő mintaként a hagyományos, magyar paraszti gazdaságot tartom szem előtt, de nyitott vagyok minden olyan irányzatra és módszerre, amellyel környezetemet, a Földet óvhatom, kímélhetem, tehermentesíthetem, ápolhatom.

Kert
Két fő hobbim van, a fotózás és a kertészkedés, mindkettőt amatőr szinten művelem. Nagy vágyam, hosszú távú célom, hogy mindkét területen profivá nőjem ki magam, habár tudom, hogy „jó pap is holtig tanul”.
Rövidtávon szeretném mielőbb elérni, hogy minél több saját termesztésű zöldség és gyümölcs kerüljön az asztalunkra, valamint, hogy a tojás-, illetve tej-, tejtermékfogyasztásunk is itthoni forrásból legyen fedezve. A kertészkedés „szabályait” nem, a természet törvényeit viszont annál inkább figyelembe veszem a munkám során.

Kis segítőim
Őszi kerti munka
Szövetséget kötöttem Földanyával. Én vigyázok rá, lehetőségeimhez mérten óvom-védem őt, ő pedig ellát minket a megélhetésünkhöz szükséges élelemmel, egyebekkel.
Az egészséges táplálkozás, az egészséges (vegyszermentes) életmód és a környezetvédelem iránti elköteleződésem napról-napra egyre erősebb. Nem tudom, hogy az út, amelyen elindultam, hova vezet, de azt nagy bizonyossággal tudom, hogy a helyes úton járok.

Itt tartunk most

A nulláról indultam 2012 augusztusában, a kertben a gyümölcsfákon és a méteres gazon kívül semmi sem volt. Ehhez képest 2013-ban a következő zöldségeket, fűszer- és gyógynövényeket termeltem: többféle paradicsom, paprika, retek és tépősaláta, metélőpetrezselyem, brokkoli, bimbóskel, karalábé, kínai kel, cukkíni, patisszon, kapor, bazsalikom, tárkony, citromfű, kamilla.

Miniszüret
Gyümölcsökből terem nálunk alma, körte, szilva, cseresznye, meggy, őszibarack, bodza és dió. A gyümölcsfákon kívül van 9 gyönyörű fenyőfánk és 6 tujánk. Tavasszal és nyáron különböző virágok díszítik házunk környékét, rózsa, dísznapraforgó, rézvirág, hajnalka, estike, pillangóvirág, porcsinrózsa, muskátli, levendula, körömvirág, hibiszkusz, jázmin, papagájvirág, dália, csíkos petúnia, encián, tölgylevelű hortenzia. Aszaltam almát és szilvát, tettem el lecsónak valót, paradicsomlevet és kétféle szilvalekvárt, készítettem különböző fűszerolajokat, fűszereceteket és krémekhez macerátumokat.

Kamramustra
Szárítottam fűszer- és gyógynövényeket (bazsalikom, tárkony, citromfű, csalán, cickafark). Beszereztem 15 darab fürjet, így tojással is el voltunk látva. Felépíttettem és körbekeríttettem egy ólat (ami jelenleg 80%-os készültségű), amelyben a kecskék mellett tyúkokat fogok tartani.
A margarinról teljesen leszoktunk, és a család egy része már felvágottakat sem fogyaszt. A takarítást vegyszermentesen végezzük, és fokozatosan hagyjuk el az életünkből a mérgező összetevőket tartalmazó élelmiszereket, vegyi árukat.

Konkrét tervek

A hosszú távú célom a teljes önellátás elérése, de tisztában vagyok a helyzetemmel, valamint a képességeimmel, és szerencsére képes vagyok racionálisan szemlélni a saját életemet (is), ezért apró, de elérhető célokat tűzök ki magam elé. Olyanokat, amelyek teljesíthetők, hogy legyen sikerélmény, és ezáltal erő a folytatáshoz.
A következő cél a kecskeól befejezése, egy fejős, valamint egy vemhes kecske beszerzése és néhány tojótyúk vétele. Utánuk következnek a nyulak, végül két malaccal zárom majd az ez évre tervezett állatbeszerzéseket. Nagyon szeretném a lisztet és az olajat házilag előállítani, ezért az idei év tervei között szerepel egy kézi malom és egy kézi olajprés beszerzése is. 

Utószó

Azt üzenem azoknak, akik most fontolgatják a vidékre költözést, egy gazdaság létrehozását, hogy ne tervezgessenek hosszan, ne húzzák az időt. Vágjanak bele, bátran tegyék meg az első lépést, a többi jön magától. 

Balog Marianna
Diós-Szer

2014. január 25., szombat

Az új gyerek

Az egész úgy kezdődött, hogy az enyhe tél következtében megjelentek a házban az egerek. Nem csak egy-két egérről van szó, hanem komplett egércsaládokról. Nem mondom, hogy félek tőlük, vagy hogy nem szeretem az állatokat (egereink, patkányaink is voltak annak idején, kedvenc, Guru nevű patkányom például főzés közben a vállamon szunyókált), de valahogy nem dobott fel az a tény, hogy a decemberben "átólzéig" kitakarított kamrám minden polcát összepiszkították, amibe tudtak, beleettek, és nem átallottak meglátogatni minket a konyhában, szobában sem - és nem éjszaka, nem... fényes nappal jöttek, és nem zavarta őket, hogy ők viszont minket zavarnak. Első körben összefogdostuk - szám szerint 16-ot, felnőttet, óvodáskorút, vegyesen - és arrébb költöztettük őket. Sajnos kettőt "elvesztettünk", az egyikre ráesett a csapdaként funkcionáló befőttesüveg (dunsztosüveg + félbevágott dió = hatékony, állatbarát egérfogó módszer - kivéve, ha porszem kerül a gépezetbe), a másikat az éles csapda fogta meg (a végén már azt is felállítottuk... nem vagyok büszke rá, de már komoly félelmeim voltak az egérinvázió miatt). Tizennégyet viszont sikerült állatbarát módszerekkel likvidálnunk, egyszerűen elengedtük őket a háztól kissé távolabb. Mindeközben ment az ötletelés, hogy vajon milyen módszerrel tudnánk hatékonyan távol tartani a rágcsálókat a háztól. A macskát elsőre kilőttük (na, nem úgy... mondom, hogy állatbarátok vagyunk), Gizike mellett a macskatartásnak még csak a gondolata is kimeríti az állatkínzás fogalmát. A vadászgörényes megoldás nekem nem tetszett, nagyon bírom ezeket a kis ragadozókat, de tartani nem tartanék (soha nem mondom, hogy soha, lehet, hogy majd egyszer...). Summa summarum kikötöttünk egy "egérfogó" kutya beszerzésénél.
A foxi és a szálkásszőrű tacskó között vacilláltunk, végül - mivel a foxi nekem túl pörgős fajta - a tacskónál maradtunk. Na jó, az is közrejátszott a fajtaválasztásban, hogy a szomszéd utcában van egy Süti tacskó, aki egy leírhatatlanul édes, kedves jószág. Elkezdtem böngészni a menhelyek honlapjait, valamint a tacskó fajtamentés facebook-os oldalát (gondoltam, összekötöm a kellemest a hasznossal, és ha már kutyára van szükségem, megmentek egy rászoruló ebet), ott találtam rá Popeye-re, akinek akkor még Csöpi volt a becses neve. Eleinte - mivel jól hallgatott a nevére - nem akartunk mindenáron keresztelőt tartani, de amikor a Ricsit leszidtam, az új gyerek húzta be helyette fülét-farkát - valószínűleg a 'cs' hang lehetett a félreértés okozója - úgyhogy úgy döntöttünk, hogy névváltoztatással orvosoljuk a problémát. Négy napig tanakodtunk a megfelelő elnevezésen, mire - ha nem is egyhangúlag, de - megszavaztuk a Popeye nevet. 
Szóval Popeye-t, aki már több mint egy éve az utcán élt egy Pest megyei faluban, házhoz szállította nekem egy kedves állatvédő hölgy, amit ezúton is nagyon köszönök neki! Bozontos volt, kissé koszos és bizony az illata is hagyott némi kívánnivalót maga után, egyszóval úgy nézett ki, ahogy egy régóta az utcán élő kutyának illik kinéznie. Így: 


Az első nap azt gondoltuk, hogy nagyon öreg az eb, visszafogott, nehézkes és lassú mozgású volt. Gondoltam is rá, hogy az egerésző kutya pozícióra majd mást veszünk fel. Aztán mire két nap múlva, a fogazata alapján, megállapítottam, hogy 5 év körüli lehet (és ezt a feltevésemet később az állatorvosunk igazolta), addigra Popeye is elkezdett felengedni, és egyre fiatalosabb viselkedést vett fel. Így négy nap elteltével eljutottunk odáig, hogy már kiszalad, ha valaki bejön a házba, elcseni a szemetesből a szerinte arra érdemes dolgokat, és nem átall morgással figyelmeztetni, ha abbahagyom a vakargatását. 
Tegnapelőtt a bozontos bundázattól is megszabadultunk, aminek szerintem én örültem a legjobban, ugyanis Popeye és én együtt hálunk. Úgy néz ki az egész, hogy én alszom középen, lapjával - mivel egyszemélyes az ágy, és túl sok lélekszám jut egy heverőre - mögöttem a Ricsi kutya, előttem Popeye. Előbbi diszkréten meghúzódik, hol a lábamnál, hol a párnámon, a hátamnak bújva, utóbbi viszont nem köt kompromisszumokat, egész egyszerűen belefúrja a fejét a hajamba, szorosan hozzám bújik, és vakartatja magát, míg el nem alszik. Ha dolgozom, a lábamnál fekszik (természetesen a Ricsivel együtt), ha felállok egy pillanatra, egyből birtokba veszi a széket, és csak néz a nagy, csodálkozó, barna szemeivel, a már-már emberinek mondható tekintetével, amikor szépen megkérem, hogy menjen arrébb, hogy én is odaférjek (ilyenkor nincs szívem lezavarni őt).  


Soha nem volt még szálkásszőrű tacskóm, de már most tudom, hogy nem Popeye az utolsó. Teljesen beleszerettem, kívül-belül tökéletes a kiskrapek. Hallottam már a tacskók legendás jófejségéről, de egészen más átélni ezeket a dolgokat. Szóval, szerintem tacskó nélkül lehet élni, csak nem érdemes. :) 

2014. január 11., szombat

Az élet megy tovább

Régóta nem jelentkeztem új bejegyzéssel. Az utolsó bejegyzésem közzététele utáni napon történt valami, valami szörnyűség, ami megváltoztatta az életünket. Nem vagyok az a típus, aki kikiáltja fájdalmát a világnak, nem is fogok erről a dologról beszélni, de mindenképpen szükségesnek tartottam ennek a bejegyzésnek a megírását és közzétételét, mert innentől kezdve semmi sem lesz már olyan, mint régen, ezáltal valószínűleg a blog is egyfajta változáson megy majd keresztül. Persze az is lehet, hogy sikerül majd tartani az eltervezett irányt, bár nem lesz könnyű. Kevesebben lettünk. De az élet megy tovább. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...