Elkezdtek virágozni a levenduláim. Úgy tűnik, hogy mindkét tő fehér színű. Sürgősen be kell szereznem lilákat is. Ugyan vetettem el magokat, de még semmi eredmény, még csak ki sem kukucskálnak a föld alól. Pedig jó pár napra betettem őket a hűtőszekrénybe, mielőtt cserepekbe kerültek volna. Lehetséges, hogy jobban járok, ha veszek még egy pár "kész" tövet.
Alapvetően nem szeretem a szálas virágokat (vázában). Nem szeretem nézni a lassú haldoklásukat. Nem tudok bennük gyönyörködni, szomorúvá tesznek. Amióta azonban a kertészkedés az életem része lett, és a természetben, a természettel élek, egy kicsit másképp látom a dolgokat. A szálas virágokat továbbra sem szeretem (csak a természetben), de például a rózsabokrom egy-egy szál virágát én is vízbe tettem. A bokrot meg kellett metszenem, mert a virágok elnyíltak, és elvették a tápanyagot a bokor többi részétől, na meg persze szerettem volna, ha idén még egyszer virágba borul. Maga a növény, a rózsabokor életben maradt, csak a részeit vágtam le, így majdnem nyugodt szívvel gyönyörködtem a rózsaszálakban, amíg még tudtam. Végül is, a fa bútoraink is gyökereztek valaha, valahol... A természetes alapanyagok használatának híve vagyok, az élet minden területén. Talán nyugodt szívvel használhatom díszítésre is a növényeim egy-egy részét... Most magamat próbálom nyugtatni, mert igenis, a levenduláim virágait le fogom szedni, és meg fogom szárítani. Pedig a száraz virágot sem szeretem. A halált juttatja az eszembe. De talán, ha másképp fogom fel, tudok majd bennük gyönyörködni: a növény maga ott marad a helyén, élve, a virágokat pedig amúgy is el kellene távolítani, hogy tavasszal újra kihajtson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése