Ma délután katasztrófafilmbe illő élményben volt részünk. A húgom beszólt a kertből nagyon halk, vészjósló hangon, hogy ugyan, fáradjak már kifele. Sejtettem, hogy valami nem stimmel, mert a húgom a "ne ijedj meg, de nagy gáz van" hangján szólt hozzám. Kimentem. Mintha valami katasztrófafilmbe csöppentem volna, milliónyi vörös-, csak kicsivel kevesebb szárnyas-, és párszáz kisebb fajta hangyát láttam a lépcső alján, alakzatban menetelni a bejárati ajtónk felé. Egy részük a lépcső előtti járda alól jött fel (folyamatosan), a nagyobb csapat viszont (és inkább ez volt az, ami a húgom riadalmát okozta) hátulról, a kert végéből vonult felénk. Tudni kell, hogy elég nagy a telkünk, cca. 1300 nm, ráadásul hosszú és keskeny. A legvégén - tehát a háztól jó messze - néhány hónapja felfedeztünk egy kb. 1 méter magas vöröshangyavárat. Nekem tetszett, fényképezgettem a várat, a hangyákat, és időnként hátravonultam mozizni, néztem, hogyan sürög-forog az aprónép. A húgom kérte, hogy romboljuk le a várat, a hangyákat pedig likvidáljuk. Észérveket is felhozott, miszerint nem lesz ennek jó vége. Én, aki még a gazt is fájó szívvel és lelkiismeretfurdalástól gyötörve húzom ki a zöldségek közül, megnyugtattam a húgomat, mondván messze a ház, ne aggódjon, jól van itt a hangyaboly, ahol van, hadd éljenek szegények. Na, hát ma délután óta ezt egy icipicit azért másképp gondolom. Szóval, ott tartottunk, hogy a hangyák - mintha parancsot teljesítenének - megindultak felénk, nyilvánvaló volt, hogy a célpont a ház. Az első sokk után szalasztottam a tesómat ecetért, de meg sem vártam, hogy hat-e, elkezdtem slagolni az ellenséget, azonban az ecet-slag párosításnak nem igazán volt látható eredménye, a katonák rendületlenül jöttek befelé a házba. Nem is katasztrófafilmhez hasonlítanám, sokkal inkább volt ez horrorjelenet. A sikertelen, "ecet-slag" fedőnevű akció után előkerült egy flakon Mortein, amit a házzal együtt kaptunk. Lefújtuk őket, körbefújtam a lépcsőket, befújtam a küszöböt. Közben rájöttem, hogy nem tettem arrébb a vadiúj aszalómat, vagyis dobhatom ki a szárítás alá vont cseresznyeszárat, sőt, az ajtó mellett, műanyagdobozkákban nevelgetett, mostanra hatalmasra nőtt salátáimtól is meg kell válnom, ugyanezen okokból (nem szívesen ennék rovarirtós salátát). Mivel nem vagyok jó kémiából, imádkoztam, hogy ne robbanjon fel az ecetre fújt Mortein. A rovarirtó hatására néhányan elhaláloztak, főként azok, akik az élvonalban voltak, a többiek viszont megállíthatatlanul jöttek hátulról, a kert vége felől. Rajta vagyok egy levelezőlistán, a lista tagjaiban a közös a föld szeretete. Azaz főként önellátásra berendezkedett, vagy arra erősen törekvő emberek, családok szerepelnek rajta. Nem röstelltem villámgyorsan segítséget kérni a listán, gyorsanható, környezetkímélő megoldás után áhítozva. Nem szerettem volna arra ébredni, hogy szalagcím vagyok a reggeli újságokban. Jöttek is a jobbnál-jobb tanácsok, nem mondom, hogy feltétlenül környezetkímélőek voltak, de hát ugyebár, van egy határ, amikor az ember azt mondja, hogy "ezt nem lehet csinálni/eltűrni, csak most az egyszer..." Az egyik kedvencem lett a "Védőárok, bele gázolaj és tűz! Porral oltó legyen kéznél!" kezdetű és végű tanács. Egyből eszembe is jutott (azt hiszem, hogy a) MacGyver c. film, illetve sorozat, ahol szintén hangyainvázió esete forgott fenn, a szereplők hangyák ellen harcoltak, és a végén valami ilyesmi lett a dologból: árok, benzin, robbantás, tűz. Nem gondoltam volna, hogy egyszer akcióhős leszek... Egy másik listatag szerint a hangyák őslakosok, én betolakodó vagyok. Persze, nem csak ez a megállapítás érkezett segítség gyanánt, ez csak egy mellékes megjegyzés volt. Én sem vagyok híve a természet megbolygatásának, semmilyen formában (ezért is van még most is a kert végében a hangyaboly, sőt, egy másik, frissen felfedezett is, a kert közepén). De a délutáni támadás eléggé megijesztett, pedig egyáltalán nem vagyok ijedős fajta. Féltem, hogy elfoglalják a házat, ami viszont az enyém (értsd jól: az emberé). El kell ismernem, hogy a ház valóban... nyilván... az ő területükre épült annak idején, de hát valahol nekünk, embereknek is laknunk kell. Nem igaz? Azzal pedig, hogy betolakodó lennék, egyáltalán nem értek egyet, szerintem az ember is ugyanúgy része a természetnek, mint például a hangyák. Ebből adódóan helye is van benne. A segítségkérésemre érkezett válaszokban felmerült az is, hogy "talán eső lesz", azért jönnek. Tudom, hogy a hangyák előjönnek eső előtt, de nálunk ez annyira nem volt jellemző eddig. Tegnap is volt felhőszakadás, hangya meg egy szál se. Se előtte, se utána. Szerintem valami más lehet a dologban. Köztudott, hogy a hangyák előszeretettel építik az otthonukat törésvonalak mentén. Földrengés előtt egészen megkergülnek, előjönnek a bolyból, és összevissza rohangálnak (persze, a hangyák általában amúgy is összevissza rohangálnak). Nagyon remélem, hogy nem lesz földrengés megint, mert a múltkori nekem bőven elég volt. Még sok is. Nem szeretném még egyszer átélni. Az viszont tény, hogy találtunk még egy, kb. 70-80 cm magas hangyabolyt a hátsó bolyhoz képest ugyanazon a vonalon, a kert közepén, az egyik kis gyümölcsfa alatt... Lehet, hogy törésvonal...
Most úgy tűnik, hogy a Mortein-ecet páros mégis hatásos volt, persze lehet, hogy az időközben begyűjtött információk alapján alkalmazott só, fahéj és sütőpor együttes alkalmazása szakította meg a támadást. Legalábbis most úgy néz ki, hogy visszavonultak. Ha megint megindulnak, jön a benzin. Végső esetben pedig a robbantás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése